A név: felfoghatjuk a termék nevét akár szójátéknak is, ha a T-t a The rövidítésének vesszük a winner pedig egyértelmű. A gyártó ha már piaci részesedésben elég egyértelműen nem lehet győztes, legalább nevében tüntesse fel ez irányú törekvését. De hogy ne legyek túl kötekedő, mondjuk azt hogy a név annyira nem rossz, mint amennyire lehetne.
Külcsín: Első ránézésre nem is olyan csúnya. Másodikra már a „nem is olyant” akár el is hagyhatjuk. Már elég messziről jól láthatók a neon színskála színeiben pompázó csomagolásokat és általában a rajtuk éktelenkedő nagy számokat. Ezek jelentését vagy funkcióját homály fedi. Talán terméknevek helyett egyszerűbb volt ezt kitalálni, vagy gonosz összeesküvés részeként ha helyes sorrendben kirakjuk a számokat egy rakétaindító kódot kapunk ami elpusztítja az egész földet, vagy legalábbis az USA-t de a filmekből tudjuk hogy ez majdnem ugyan azt jelenti. Feltűnő lehet még hogy ugyan azok a típusú rágók vannak jelen mint a jól ismert nagyobb cégek termékeinél, de csak csomagolásbeli különbségeket lehet felfedezni. Ugyan az a borzalom van az összesben.
Kóstoló: Mikor kivesszük a rágót a csomagból még nem sejtjük mi vár ránk. De mikor eljön a harapás pillanata, akkor kezdetét veszi a borzalom. Elindul egy olyan ízáradat a nyelv ízlelőbimbóin, ami egészen velőig hatul és csak egy érzést vált ki az emberből, ami nem más mint a gyilkolási vágy eme hulladék megalkotója iránt. Ha esetleg képesek vagyunk tovább szánkban tartani azzal a reménnyel, hogy majd csak jobb lesz akkor tévedünk. Ahogy rágjuk rájövünk hogy mi is az a rágó GUMI. Az íztől gyorsan megszabadulunk, mert az körülbelül fél percig van neki, utána olyan érzésünk lesz mintha egy kis falatnyi michelin lenne a szánkban. De legalább ezt addig rághatjuk amíg el nem fárad az állkapcsunk. VIGYÁZAT! Lenyelni veszélyes, mert hogy ez a cucc lebomlik szervezetünkben kósza ábránd. Felezési idejét nagyjából a germanium és a szelén közé helyezném. Szóval vigyázva vele.
Összegzés: Rágónak rágó, guminak gumi, de inkább használható építési kötőanyagnak, mint száj ph érték javítónak. Az ár azt nézve amit kapunk érte felháborítóan magas. De lehet hogy ilyen fajta vegyi hulladék előállítása költségesebb, mint a cukormentes orbitnak. Azoknak ajánlom, akik másnaposan rosszulléttel küszködve nem tudják kiadni magukból a dolgokat. Nekik mindenképp segíteni fog.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése