Csak néz a nép

Minap kutakodtam a gépemen és régi régi írásaimat találtam meg, egy pár napig ezeket fogom kirakni, hogy legyen mit olvasni!

Egy hosszú és fárasztó munkanap végén lehuppanni a kényelmes karosszékbe egy csésze forró tea társaságában. Bekapcsolni a tévét és kikapcsolódni. Csupán ennyire vágyhat az ember, ha már képtelen estére komolyabb szellemi tevékenységet igénylő dolgokra. Csak egyetlen hiba csúszik a tervbe annál a pontnál, hogy bekapcsoljuk a tévét. Akkor kezdődik a nyugalom megzavarására alkalmas képi és hanghatások áramlása.
Az estéket kitöltik a valóságshowk. Ha netán nem néhány bezárt, luxuskörülmények között élő illető rendkívüli megpróbáltatásait kell nézni, akkor az ország szeme, a legismertebb roma fiatalemberre és családjára tapad. Ez az a műsor, amit természetesen senki nem néz, csak mindenki látja. Ha már délután elkezdenénk nézni a televíziót, akkor választhatunk, hogy D-amerikai végeláthatatlan, ámbár rendkívül „izgalmas és változatos” teleregényt nézünk, vagy hétköznapi emberek hétköznapi problémáit megoldó műsorokat érzelmekkel, indulatokkal. Ahogy egyre több időt töltünk a képernyő előtt felmerül bennünk a kérdés: Miért is nézem ezt? A válaszok lehetősége elég korlátozott. Első válaszlehetőség, mert szeretem. Második, mert nincs más és olvasni ilyenkor nincs energiája az embernek.
Az tény, hogy a műsort mindenki nézi. Aki szereti azért, aki nem azért. Aki azt mondja nem nézi érdekes módon mindig be tud kapcsolódni az előző esti történésekről folyó vitába.
Ha tetszik, ha nem, nem a néző az első, hanem a nézettség.
És minden bosszantó, idegborzoló tévés produkció ellenére csak néz a nép.